Az "órás" jobb kereskedőnek, vagy a kereskedő "órás"-nak?

2011.11.16. 21:40

Lassan minden írást úgy kezdek, hogy bocsánat, hogy ilyen hosszú volt a csend, de szerencsére rengeteg munkánk van, és sajnos időnk nem engedte az írást annak ellenére, hogy ezeket az írásokat sokkal többen elolvassák minden nap, mint ahány ember tulajdonában lévő jobbnál jobb órák javításával, karbantartásával foglalkozom folyamatosan. (Néhány példa ezek közül a blogot kísérő képeken!)

Ha igazi "bizniszmen" lennék, biztosan az írást választanám mindig, a hatás kedvéért, meg még fórumoznék is, de komolyan mondom, órás vagyok. Azért természetesen ha valaki figyel, már így is több szakmai információt szerezhet be a honlapunkról, mint amit egy webáruházas honlaptól elvárna. 

 

Hetek óta rágódom a megbecsült szakma gondolatán, melyet egy kínai Úr inspirált.


A világ tök egyszerű lenne, ha a fogyasztásainkat jobban átgondolnánk. Meggyőződésem, hogy az ember egész életében építkezik. A fogyasztásaival is, hiszen ha tetszik neki egy hely, vagy egy szolgáltatás, bármi is az, oda visszajár, saját magának fenntartva azt. A kedvenc kávézónk bezárásával a saját életszínvonalunk is csökkent. Persze lehet, hogy ideje az új kalandoknak is...

Ha nem lennének megbecsült régi (bálintszleng: ősügyfél) és új nálunk vásárló (nem csak javíttató) ügyfeleink, sosem tudtuk volna a szolgáltatásaink színvonalát olyan magasra emelni, ahol most tart. És itt még nincs vége a fejlődésnek. Tavaly egy nagyobb lakás árát invesztáltuk a szakmánkba, hála Önöknek, így emeltük a színvonalat, és a kapacitásunkat.

Bár óravásárláskor ez csak a hosszabb távon gondolkodó embereknek jut eszébe, de minden másnál, számítógépnél, kütyünél egy ilyen szolgáltatásra, garanciára, biztosításra, amit cégünk nyújt, kifejezetten plusz pénzt fizetnek. 

 

 

 

   

Szóval. Bejön egy szombati napon ez a kínai fazon. Egyértelműen automata női órát szeretett volna vásárolni a feleségének. Volt ár elképzelése is. Körülbelül másfél órán keresztül tesztelt, figyelt, beszélgettünk, miközben a szombati pörgést figyelte. Kiment, visszajött a mobilján mutatva, hogy utánanézett a márkának, és minden igaz, amit mondam. A Certináról volt szó. Ezt a márkát csak pár éve futtatják Kìnában. Mivel a Tissot-nak mára Kína a legnagyobb felvevőpiaca, azt már ismerte. Az elképzelt ár DUPLÁJÁÉRT vásárolt egy Certina Caimano Lady automata karórát a feleségének. Nem a vásárlása inspirált, hanem amit a beszélgetés alatt mondott: azért szeretne automata órát, mert sajnos Kínában a lakóhelye környékén bár rengeteg helyen cserélnek elemet, kis műszaki boltokban, óraboltokban, de egy komoly svájci órát semelyik kezébe nem merne adni egy elemcserére. Sokat kellene utaznia Kínán belül a megfelelő szervizhez.
 

 

 

   
 
     

Mivel egy ETA automata szerkezet volt ebben az órában, mondtam neki, hogy ha öt-hat év múlva erre jár, soron kívül megcsinálom a revíziót és a karbantatást a neje Certináján, ahogy ez mindenkinek jár, aki nálunk vásárol. Hihetetlen nyugalom és elégedettség volt az arcán a vásárlás után. Megnézte a blokkot, a garanciajegyet, és mindent, amit becsomagoltam: dobozt, és az óra hibátlanságát, hajszálkarcmentességét is megvizsgálta, majd névjegyet kért.

Ezeket az összes osztrák, német, svájci, és még távolabbi ügyfelünk ugyanígy minden alkalommal végigellenőrzi, szinte észrevehetetlenül, és valódi visszatérők cégünkhöz, hálával visszatérők. Persze bennük lehet az árérzékenység is amikor minket keresnek fel, hiszen az "új elem szerelés" szolgáltatás (elemcsere, revízió, tömìtések rendberakása, vízállósági teszt) az órától függően, a miénkhez hasonló, vagy annál gyengébb szìnvonalon és műszerekkel végrehajtva 20 és 50 euró között van az országaikban. A legolcsóbb elemcsere is kb. 10 euro egy határral arrébb. Szerencsére színvonalas szolgáltatásért honfitársaink is ellátogatnak hozzánk, de még mindig van, aki csak a szolgáltatás árára kíváncsi, és arra, hogy azonnal megy-e a dolog. Általában ennek a "most vagy soha" kívánságnak nem tudunk megfelelni, de a soha általában elmarad, hisz mi maradunk az elrontott (szerintem minden második) gyors elemcsere után az "utolsó reménység" az órájának.

Egy Citizent, egy SEIKO-t szinte nem kellene javítani soha, ha csak a hivatalos szervizbe vagy egy hitelesen megbízható céghez vinnék elemcserére. (A KINETIC és az ECO-DRIVE nem igényel elemcserét!)
Naponta négy-öt kvarc-szabályzós órát kell azért nagyobb javításra vállalnunk, mert az elemcserét gagyin hajtották végre valamikor a múltban.

 

     

A kínai embernek nem kell elmondanunk, szerencsére az ügyfeleink jelentős részének sem, de nagyon sok normális órával rendelkező, igényességre és a problémamenes megoldásokra hajlamos tulajdonosnak igen: ahol órát árulnak, ott nem biztos, hogy szakember van a pult mögött. Az óraárus még egy hatalmas bevásárlóközpontban sem feltétlen órás. Az, hogy bármit elhisz neki, az rendben van. Jó eladó. Vegye meg, aztán lesz, ami lesz. Cégünktől a normál áron értékesített órák esetében is a legjobb ár-érték arányban vásárolhat.

Ebben biztosak vagyunk, anélkül, hogy ezt fennhangon reklámoznánk, lájkoltatnánk, hiszen nagyon komoly szolgáltatási hátteret biztosítunk az órának, amit nálunk megvásárolt, rengeteg időt és pénzt valamint esetleges bosszankodást megspórolva ezzel Önnek.

 

 "Vicces", de rendkívül fontos szerszámok az elemcseréhez!  Ezt szerencsére nem sikerült kinyitniuk. Ha kívül ilyen lett, mi lett volna a szerkezettel?  Ez egy óra toknyitó. Azt hiszem közel kétszázezer forint volt. Biztosra megyünk, nem karcolunk hátlapot, nem sértünk tömítést, nem szakítunk tekercset!

 

 

 

Mára az olyan cégeket, ahol több szakember is dolgozik, és hozzáértők értékesítenek, keresgélni kell. Egy biztos: könnyedén felismerhetők, hiszen nem árulnak gagyit, és büszkén kiírják a cégtulajdonos vagy alapító nevét a boltjukra...


 P.


Vissza a tetejére
Bezár